Többféle borscs-receptet elolvastam, ezekből kombináltam össze azt, amit ma feltálaltam ebédre. Persze, amit lehetett, azt leegyszerűsítettem.
Két személyre vettem húsz deka kockára vágott marhahúst. Kis borssal, sóval, babérlevéllel feltettem főni (másutt marha- illetve sertéscsontot is tesznek bele). Amikor már majdnem megpuhult, akkor egy másik edényben egy fej vöröshagymát kevés olajon elkezdtem párolni, erre raktam a kis kockára vágott céklát, majd a felkarikázott sárgarépát, fehérrépát, felkockázott burgonyát, végül egy nagyobb marék laskára vágott fehérkáposztát. Saját levében pároltam pár percig, természetesen fedő alatt. Hozzátettem a leveshez, és puhára főztem (fél óra lassú tűzön való főzéssel megpuhult a cékla is ). Ha csontos a hús, akkor más az eljárás: le kell szűrni a leves levét és ezzel kell felönteni a másik edényben puhára párolt zöldséget (gondolom, a csontról lefejtett húsdarabkákat is érdemes visszatenni azöldségekkel elvegyített leveslébe). Vegetával ízesítettem -- el is hagyható --, egy kiskanál liszttel és 1-2 kanál tejföllel, kevés vízzel habarást készítettem, behabartam a levest, összeforraltam. Néhány csepp citrom is jó ízt ad neki.

Nagyon ízletes lehet ez az étel! Hallottam már de még eddig nem kóstoltam sajnos.
VálaszTörlésérdemes
TörlésMég nem ettem és nem főztem, sőt, azt hiszem összetévesztem a scsível.
VálaszTörlésEgy próbát azért megérne.
próbáld ki, érdemes
TörlésJó régen jártál itt, s én is. Egyszer megcsinálom majd! :-)
VálaszTörléspróbáld ki, érdemes
TörlésImádom a borscslevest! Mivel elég sűrű, ezért nem szokták se behabarni, se rántással sűríteni. Tejföllel tálalható. Nagyon guszta lett a borscsod! :)
VálaszTörlés