2012. január 5., csütörtök

Kökény

Magdi kolléganőm és párja a közelmúltban a természetben sétáltak, s találtak két kökénybokrot.  Miután a növényhatározóban kiderítették, mire bukkantak, leszedték a bokrok termését. Magdi mélyhűtőbe tette a bogyókat, sőt likőr is készült. Most már Horgosról Bánátba is elzarándokolnak egy kis kökényért. Az alábbiakban ő osztja meg velünk élményeit:

Ez a tél a kökényről szól nálunk. Amióta felfedeztünk két bokrocskát egy erdőszélen, és hosszas kutakodás után a kökénylikőr készítése mellett döntöttünk, azóta kedvencünkké vált a fagytól feketére érő fanyar csodabogyó. Megtudtam róla, hogy a virágja vízhajtó, fogyasztó, termése C-vitaminban gazdag, zsírcsökkentő, méregtelenítő, vértisztító, roboráló, immun- és idegrendszer-erősítő, a benne lévő flavonoidok csökkenthetik a rákos megbetegedések kockázatát. A leveléből készült szájvíz enyhíti a torokfájást és gyógyítja a megduzzadt mandulákat is, a kérgéből készült főzetnek nyugtató hatása van.
A csonthéjas bogyója pedig nemcsak nagyon egészséges, hanem nagyon finom is. Kóstoltuk a likőrt, a mártást, de a legjobb, amikor kiveszem a mélyhűtőből, hagyom egy-két napig „fonnyadni”, és egyszerűen elcsipegetem. A likőrkészítésből visszamaradt bogyókat is lehet szemezgetni, de csak óvatosan, mert a pálinkatartalmuktól gyorsan szélesedik a mosoly. Maga a kökénygyűjtés is élmény, valóságos kalandtúra. A bánáti rónaságban már messziről felismerjük a kékes-feketésbe hajló bozótost a dűlőutak, csatornák mentén. Kétszeresen egészséges tehát a kökény, hiszen a gyűjtése órákra kicsal bennünket a friss levegőre.
A fotókat Magdi készítette. 

2 megjegyzés:

  1. Milyen kicsi a világ, Magdi fotóit láttam, úgymond szomszédasszonyom.
    A kökényről már azt hittem teljesen kiveszett, legalább is itt Horgoson, egy erdei séta alkalmán bukkantam két szép bokorra a kamrási erdőben, egyébként én is nagyon hasznos növénynek tartom.

    VálaszTörlés
  2. ugyanarról a 2 bokorról van szó

    VálaszTörlés

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...