2011. június 25., szombat

Cukkinis, paradicsomos rakottas

Ezt már évek óta készítem nyaranta, amikor megjelenik a cukkini  a piacon. Ma sikerült egy vékony, kb. 20 dekás zsenge cukkinit venni, úgyhogy rögtön beszereztem a többi hozzávalót is:
2 nagy fej hagyma
2 kanál prézli vagyis zsemlemorzsa
20-25 deka cukkini
25 deka paradicsom
15 deka prágai sonka vagy párizsi
5 deka sajt
2 deci tejföl
2 tojás

bors
szerecsendió
olaj
Az apróra vágott hagymát 2 kanál olajon megpárolom. Egy sütőedény (jénai pl.) alját megszórom a zsemlemorzsával, majd rászórom az olajos párolt hagymát. Vékonyra szelem a nagyon megmosott, héjas cukkinit, egymás mellé igazgatom az edényben hogy mindenhova jusson, nagyon picit megsózom, majd rádarabolom a paradicsomot (amit akár meg is hámozhatok), szintén úgy, hogy befedje az edény  egész felületét, nagyon picit sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek rá. Rádarabolom a prágai sonkát, eligazgatom, hogy mindehova jusson,majd a két deci tejfölt elkeverem a tojással, a reszelt sajttal, nagyon picit megsózom, borsozom, szerecsendiót szórok rá. Rásímítom a prágai sonka tetejére. Lefedem és a sütőben közepes tűzön legalább 30 percig sütöm, majd leveszem róla a fedőt és még 15 percig sütöm. Azért fedem le az elején, hogy ne égjen meg az öntet, miközben a cukkini félig nyers marad, így viszont nyugodt vagyok, hogy átsül. A sóval óvatosan!
Biztosan ki lehet szebben is venni a sütőedényből, nekem így sikerült.

5 megjegyzés:

  1. Cukkinit annyira nem használom, a patiszont szoktam rántani, de ez az összetétel egész jól hangzik biztosan finom! Ha legközelebb látóterembe kerül egy cukkini, kipróbálom így rakottan !

    VálaszTörlés
  2. az alényeg, hogy vékonyra vágd

    VálaszTörlés
  3. Ismerős. És főleg nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
  4. Hú ez a megoldás nekem való,bizony bizony reggelire jöhetne!!!!és akkor egész nap nem lennék éhes!!!

    VálaszTörlés

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...