2011. február 1., kedd

Kávékrémes habcsók-szelet

Igen macerás elkésziteni, de évente egyszer érdemes.
Hozzávalók:
a tésztához:
4 tojásfehérje
18 deka cukor
A négy tojásfehérjét felverni, majd állandó turmixolás mellett kanalanként hozzáadni a cukrot. Amikor már kemény és fényes a massza, akkor egy tepsi kivajazott, cukorral megszórt aljára rásimitani. Én először a mélyebb falú kistepsiben készitettem el, s bizony darabokban szedtem ki a tepsiből. Akkor olvastam, hogy megforditjuk a tepsit és az alján kell megsütni a masszát, akkor szépen sikerült. A sütőt 25o fokra felmelegitjük, amikor a masszát beletesszük, akkor 15o fokra levesszük a hőmérsékletet. Legalább 4o percig 15o fokon száritjuk, de a sütő ajtaját nem szabad kinyitni. Amikor már jó, akkor félig kinyitjuk a sütő ajtaját és a sütőben hagyva lassan, fokozatosan hűtjük ki a tésztát. Kivesszük a sütőből. Óvatosan kettévágjuk.
Krém:
4 tojássárga
4 kanál cukor
3 kanál liszt
2 kanál erősre főzött feketekávé
1 kiskanál neszkávé - szárazon
1 deci tej
(később 165 gramm vaj, tejszin, dió)
Amikor gőz fölött sűrűre főztem a krémet, leveszem a tűzről és 16,5 deka vajat keverek hozzá, majd 5 deka őrölt diót vagy darált mogyorót, illetve mandulát szórok bele. Amikor megdermedt, az egyik lapot megkenem a krém háromnegyedével, ráteszem a tészta másik felét, ezt is vékonyan megkenem, majd  tejszinhabbal diszitem. Kevés darált dióval, mogyoróval vagy mandulával  megszórom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...