2011. július 31., vasárnap

Citromfagyi kókuszos habcsókkal

Már legalább 20 éve kokettálok ezzel az édességgel. Akkor olvastam a Magyar Konyha című folyóiratban. Igaziból nem fagyi, hanem krém, de amikor készen lett és megkóstoltam, a gyerekkori citromfagyi emlékét ébresztette fel bennem, ezért is neveztem el így.
Először a habcsók: 2 tojásfehérjét kemény habbá verek 4 csapott kanál cukorral, majd beleforgatok óvatosan 2 kanál kókuszreszeléket. Egy tepsibe kis halmokat rakok a masszából.Előmelegített sütőben, 120-130 fokon legalább egy órát szárítom, ott is hagyom kihűlni, mert ha hirtelen kiveszem a levegőre, összeesik.
A fagyihoz: 2 citrom levét, 4 púpos kanál cukorral símára keverek, majd 20 deka natúr krémsajtot keverek hozzá. Keményre verek másfél deci tejszínt, azt óvatosan, finoman hozzáforgatom. Jól lehűtöm, de vigyázat, a mélyhűtőben gyorsan csonttá fagy, inkább a  frizsidert ajánlom. A habcsókkal tálalom.

A recept 4 citrom levét és kevés reszelt citromhéjat ír, de szerintünk 2 citrom levével is eléggé savanyú. Krémsajt: Vajdaságban a natúr Sirko nevű krémsajt nagyon jól megteszi, elég semleges ízű.
S még valami : a habcsókhoz a tojásfehérjét először felverem, majd fokozatosan adom hozzá a cukrot, miközben állandóan keverem a mixerrel. A kókuszreszeléket csak óvatosan beleforgatom.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet így a kettő együtt! Igen guszta!

    VálaszTörlés
  2. igen, és nem bonyolult, nem olyan drága

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól hangzik. Odavagyok a citromos édességekért. :)

    VálaszTörlés
  4. Kókuszos habcsók nálunk is készül néha-néha, de fagyival még nem kóstoltam. Kipróbálom legközelebb. :)

    VálaszTörlés

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...