2011. július 25., hétfő

Mindent bele lecsó

Utazás előtt minden zöldséget megfőztem, amit a hűtőszekrényben találtam. Sültkrumplival isteni volt.
Két kisebb fej patlizsánt apró kockákra vágtam, egy tányérba tettem, megsóztam és fél órára elfeledkeztem róla, hogy legyen ideje barna levet ereszteni, amitől megszabadítva kellemes íze lesz, csak jól ki kell facsarni. Két tölteni való paprikát is találtam, azokat is kimagoztam és apró kockákra vágtam, négy paradicsomot is felkockáztam, egy kisebb cukkinit meghámoztam -- mert kicsit öreg volt már --, a magjaitól megszabadítottam, felkockáztam. Egy nagyobb fej vöröshagymát felaprítottam, két gerezd fokhagymát apróra vágtam.
Kát kanál olajon megpirítottam a vöröshagymát, ráraktam a felkockázott paprikát, forgattam, sütögettem, rádobtam a patlizsánt és a cukkinit is, kevergettem, majd a fokhagymát szórtam rá, ezt követően a paradicsomot. Kis kevergetés után felengedtem kb. 1-1,5 deci vízzel. Nagyon kevés sót tettem rá először, mert a patlizsánból nem tudom az össz sót kinyomkodni, ezért nagyon sós lehet. Borsoztam. Kevés vegetát szórtam rá, csöppnyi töröttpaprikát, csak a szín miatt, majd 20-25 perc főzés után -- nálunk ekkorra már megpuhult minden hozzávaló --zöldségzöldet szórtam rá, még eg percig főztem, majd levettem a tűzt. Mint említettem, sültkrumplival tálaltam, de rizzsel még jobb lehet.
Az áttekinthetőség kedvéért:
2 patlizsán
2 tölteni való paprika
4 paradicsom
1 kis cukkini
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 kanálolaj
kevés só, bors, töröttpaprika,vegeta.

2 megjegyzés:

  1. Ezért jó a lecsó, mindent elbír, sőt annál jobb minél több fajta zöldség van benne. Biztos nagyon finom lett!

    VálaszTörlés

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...