2011. április 14., csütörtök

Csirkés muffin

A piacon ma reggel 3 zsenge kistököt és 30 deka gombát vettem. Mivel a mélyhűtőben 20 dekánként rakom el a csirkemellfilét, s egy csomaggal még ott lapult a polcon, egyértelmű volt, hogy ebből lesz a mai ebéd.
A csirkemellfilét felkockáztam, elkezdtem 1 kanál olajon pirítani, majd 2-3 perc után hozzátettem a felszelt gombát. Kakukkfűvel (szárított), sóval, borssal és snidlinggel ízesítettem (zöldhagyma vagy kevéske aprított vöröshagyma is elképzelhető bele, de akkor a gombával együtt teszem bele párolni). 5-6 perc után levettem  a tűzhelyről. Egy kanál olajon kicsit megsütöttem a hosszú keskeny csíkokra vágott, meghámozott kistököt. Annyira zsenge még, hogy a magházát is benne hagytam. Amikor megfonnyadt, kis színt kapott  minden tökcsík mindkét fele, a muffinsütő alját kibéleltem a tök háromnegyedével. A gombás-csirkés masszához két felvert tojást öntöttem, összekevertem. A muffinsütőbe a tökökre kanalaztam ezt a tojásos-gombás-csirkés masszát. A maradék tökkel lefedtem minden halmot. A sütőben 180-200 fokon még 20 percig sütöttem, majd nagyon vékony szalonnacsíkokat raktam a tetejére és ezzel is  még 10 percig sütöttem.

A végeredmény

A sütőből éppen kikerült muffinok

3 megjegyzés:

  1. kedves Judit, nagyon köszönöm
    derűs napot

    VálaszTörlés
  2. Húúú, micsoda finomságokat lehet az oldaladon találni!!
    Jövök máskor is, hogy virtuálisan jól lakjak!
    És úgy nem is hízok!!!!

    VálaszTörlés

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...