Átvett írás Nagy Farkas Dudás Erikától

Nagy Farkas Dudás Erika:

Az anyag érintése

Azt tartották, olyan nincs, hogy egy lánygyerek ne tanuljon meg varrni! Hímezni, horgolni, kötni. Angol és zongora nem volt. Korán megismerkedtem a varrógéppel. Sokáig öreganyám varrógépének öntöttvas talpazata volt a kedvenc helyem, apró gyerek voltam. Beültem a taposórészre, a nagyon szúrós, bársonyhoz hasonló anyagból készített párnára, ami a mindig nyikorgó és nyögő díványhoz tartozott. A párna ülni megfelelt, de rossz volt érinteni, főleg ujjheggyel, mert szúrta a köröm alját. Könnyű visszaidézni, miközben írok, szúr az emléke. A díványon egy lópokróc szürkült, durva volt, mint öregapám mozdulatai. A varrógép dobozáról igazi selyemkendő lógott, majdnem a rongyszőnyegre ért. Tenger volt a kendőn és hegyek, folyók és virágzó cseresznyefák. Fakult és foszladozott néhány helyen. Szerettem, ha a kendő az arcomhoz ért, és szerettem a két tenyerem közé fogni. Néha a fejemre terítettem: lámpaernyő vagyok, mondtam, és forogtam vele. Boldoggá tett, ha hagyták a fényes, finom, selyemérintést az arcon. Öreganyám keze volt hasonló ahhoz, hűvös és áttetszőn fehéren finom ráncokba gyűrődött rajta a bőr.  Az örökké hiányzó simogatást pótolta a kendő. 

(http://fruzsina-fruzsi.blogspot.com)