2011. január 28., péntek

Mézes, mustáros karaj

Négy vékony karajt vettem tegnap este munka után, s reggel találtam ki, hogy a jeruzsálemi csirkéhez hasonló pácot készitek ennek a húsnak is.
Hozzávalók:
4 vékony karaj
1 kávéskanál szenf (mustár)
2 evőkanál étolaj

4 kanál fehérbor
1 kanál szójaszósz
2 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál méz.
A mustárt, sót, bort, mézet, szójaszószt összekeverem, a húsra kenem, locsolom, ráapritom a fokhagymát. Legalább két órát hűtőbeteszem, hogy az izek összeérjenek. Még két kanál vizet teszek alá és a sütőben lefedve  3o-35 percig párolom, majd leveszem a fedőt vagy alufóliát róla és 1o percig  még sütöm, hogy szép szint kapjon mindkét fele. Ha elfogy a folyadék alóla, kevés borral vagy vizzel pótolom. Krumplipürével tálalom, a szaft miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

mk

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...